NYUGAT (1) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint NYUGAT (1) szó jelentése, értelmezése:

NYÚGAT, (nyug-at) áth. m. nyugat-tam, ~tál, ~ott, par. nyugass. Nyugodni hagy, enged, vagy felháborodott, izgatott kedélyét csendesíti, csillapítja. Máskép: nyugot, pl. "Mikor hiveit elnyugotja Isten." (Pázmán Kal. 1012. l.). "De mikoron az kegyelmes Úristen meg akarta volna nyugotni az sok muka (munka) után ő hív szerelmes szolgáját." Carthausi névtelen. ..."Kitünik fekvése Omárnak, Amint elfordúlva fejét karjára nyugatja." Vörösmarty. Ezen hajdan divatozott igealak helyett ma rendesen nyugaszt, v. nyugtat használtatik, valamint az elavúlt feket, alut, ét, it, ma már fektet, altat, etet v. étet, itat. Valamint pedig ezek gyökei: fek, al, e; i; hasonlóan a nyugat törzse v. gyöke nyug; s a nyugat és nyugszik között oly viszony létezik, mint a fekszik és feket, alszik és alut, eszik és ét, (honnan étő Szabó D. szerént am. étető), iszik és it (honnan Ököritó helységek neve Szatmárban és Közép-Szolnokban am. ököritató), haragszik és haragít, aggszik és aggít, melegszik és melegít, hidegszik és hidegít, vastagszik és vastagit között, t. i. a cselekvést jelentő formákban közös képző a tevésre mutató t.

Betűelemzés "NYUGAT (1)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -. -.-- ..- --. .- -

A szó 6 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )1( TAGUYN.

Keresés az interneten "NYUGAT (1)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: NYUGAT (1) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika